Az első benyomásom Idáról: a derű. Első találkozásunkkor tanúja voltam annak, amint Ida késve érkezik egy fontos eseményre, és ezt a helyzetet tudta olyan kiegyensúlyozott, alázatos és elfogadó derűvel kezelni, ahogyan kevesek.
Evangelikus.hu: Nagyobb Ő - Katolikus papból lett református lelkipásztor feleségének vallomása * Értékmozaik - Út a boldogélethez
Katolikus papból lett református, családos lelkipásztor – Egy különleges házasság története
Utólag a gondviselés egyértelmű elrendezésének tűnik, hogy Ritter Idát csecsemőként édesanyja nyomán katolikusnak keresztelték. Így történhetett meg, hogy – noha apai oldalról „nyakas kálvinista” családban nőtt fel – tizennyolc évesen, a fiatalkori lelki éhség és útkeresés idején keresztelési szabálykövetésből a helyi főplébánia ifjúsági órájára ment el – melyet történetesen a nála néhány évvel idősebb Ritter Nándor vezetett.
Emberi törvény, isteni rendelés
Nándornak gimnazistaként az orvosi hivatás tetszett. Amikor azonban sorra tapasztalta, milyen hatással van az emberekre az, ahogyan Istenről beszél nekik, a test gyógyítása helyett a lelkek megmentésére tette fel életét.
Mélyen hívő katolikus családjában úgy nevelkedett, hogy Isten az első. Mindig megkülönböztetett helyen szerepelt életében a Szentírás – első Bibliáját még kispapként vásárolta a helyi református iratmisszióban. Katolikus teológiai tanulmányai során azt tapasztalta, hogy a katolikus egyházban a Szentírás elsődlegessége nem annyira magától értetődő, és a dogmák, az egyházatyák, a pápák kijelentései sokszor előrébb való érvnek bizonyulnak a Biblia tanításával szemben. Jó katolikusként, szabálytisztelő emberként azonban elfogadta ezt a tradíciót, ahogyan a cölibátusra is önmaga teljes odaszánásával mondott igent, noha furcsállotta, amikor a hittudományi főiskola professzorai azzal „érveltek” a papi nőtlenség mellett, hogy így majd „nem nyavalyog az asszony, nem sír a gyerek”.
A TELJES CIKK elolvasható: itt.
A kötetről bővebben, a könyv megvásárolható: itt.
Ritter Ida - Értékmozaik YouTube-csatorna
BlogGOD . Gondolatok boldogéletről, dilemmákról, értékekről