Az első benyomásom Idáról: a derű. Első találkozásunkkor tanúja voltam annak, amint Ida késve érkezik egy fontos eseményre, és ezt a helyzetet tudta olyan kiegyensúlyozott, alázatos és elfogadó derűvel kezelni, ahogyan kevesek.
Göntér Mónika, coachtréner, főiskolai oktató
Az első benyomásom Idáról: a derű. Első találkozásunkkor tanúja voltam annak, amint Ida késve érkezik egy fontos eseményre, és ezt a helyzetet tudta olyan kiegyensúlyozott, alázatos és elfogadó derűvel kezelni, ahogyan kevesek. Vállalta a felelősséget a késésért, nem mismásolt, és nem is szabadkozott hosszasan, hanem egyből felvette a fonalat és kapcsolódni tudott a jelenlévőkhöz.
Később volt alkalmam megtapasztalni, hogy ez a derű egy rendkívül mély, érett hitből fakad, ami megtartó, stabil erővel ruházza fel őt.
Mindenesetre abban a bizonyos késős helyzetben két fontos erőssége már megmutatkozott: az egyik a rugalmasság, ahogyan váratlan helyzetekre reagálni képes, a másik pedig az a képesség, ahogyan jó érzékkel és könnyedén kapcsolódik másokhoz. Ráérez arra, mikor van szükséged (meg)hallgatásra, mikor ölelésre, mikor kérdezzen vagy mikor mondjon egy-egy bátorító szót.
Képes a kapcsolódásban másoknak is utat mutatni, segíteni olyanok közeledését, akiknek maguknak ez még nehezen megy, és alázatosan hátralépni, amikor a felek megtalálták az egymás felé vezető utat.
Mindez a szeretettel teli emberség erős igazságérzettel is párosul. Biztos lehetsz benne, hogyha igazságtalanság ér, és Ida tudomást szerez róla, teljes mellszélességgel ki fog állni melletted és érted. Értőn, szeretettel, mindamellett határozottan és következetesen kitartva képviseli az igazságot.
Jól bánik a szavakkal, érdemes figyelni arra, amit és ahogyan mond, miközben úgy tud figyelni, hogy elhiszed magadról, nincs a világon nálad fontosabb ember.
Ha még nem tetted, érdemes kipróbálnod!