Az első benyomásom Idáról: a derű. Első találkozásunkkor tanúja voltam annak, amint Ida késve érkezik egy fontos eseményre, és ezt a helyzetet tudta olyan kiegyensúlyozott, alázatos és elfogadó derűvel kezelni, ahogyan kevesek.
Riedl Nina, terápiás munkatárs
Bő egy évvel ezelőtt kerestem meg Idát egy családi problémával kapcsolatosan, hogy: ilyen helyzetben mi a teendő, mi az én részem, hogyan kell helyesen reagálnom?
Sokat jelentett, hogy Ida nem egyik vagy másik oldalra állt, s nem egy-két mondatban „rendezte” le a dolgot. Ezt utólag értettem meg. Mivel nagyon összetett volt a helyzet, ezeket nem is lehetett volna másként bölcsen tanácsolni.
Több fórumon is találkoztam Idával. A női alkalmak mind nagyon sokat jelentettek, jelentenek. Hiszen hogy általa épülhetettem én, és épülhetett a házasságom is.
Nagyon sokat jelent Ida kedvessége, a mosolya, az őszintesége; ahogyan az is, hogy tudja, hogy kihez hogyan tud utat találni, valamint az is, hogy nem erőlteti rá a másikra azt, amit ő már meglátott, megértett. Az pedig, hogy megannyi gyakorlati tanáccsal látott el az élet megannyi területén, felbecsülhetetlen. A zabpelyhes túrógombócos receptet is köszönöm, gyors és nagyon finom.
Hálás vagyok Idáért, csodálatos eszköze ő Istennek!