Az első benyomásom Idáról: a derű. Első találkozásunkkor tanúja voltam annak, amint Ida késve érkezik egy fontos eseményre, és ezt a helyzetet tudta olyan kiegyensúlyozott, alázatos és elfogadó derűvel kezelni, ahogyan kevesek.
Varga Judit, 42 éves, gyermekgondozó
Nagyon hálás vagyok Ida segítségéért, mert hosszú éveken át nem értettem, hogy miért nem tudok túljutni gyerekkori sérelmeimen, miért érzem magam minden egyes konfliktusban ugyanúgy, mint gyerekként a szüleimmel szemben. Azután fordultam hozzá, amikor már éreztem,hogy akár testvéri közösségben,akár lelkésszel beszélgetve nem jutottam tovább, mert nem konkretizáltunk, és mindig úgy éreztem,hogy kevés bennem a szeretet.
Ida segített az elakadásaim felismerésében, azok letisztításában, a fejlődésben. Beszélgetéseink során számos dolog, ami bennem zajlott, a helyére került; segített megérteni az érzéseim és Jézus tanítása közötti párhuzamot: mi a helyes, mi Istennek tetsző.További útmutatásként pedig a könyvében szereplő Értékmozaik című rész segít, amelyet újra és újra elolvasok. Az igék,amelyeket megtanulva viszek magammal,hogy az adott pillanatban is ott legyen Ő,aki ismer,aki teremtett,aki mindig tudja éppen mire akar tanítani.
Sok évig küzdöttem magammal, magamban. Nagyon fontosnak tartom, hogy merjünk segítséget kérni elakadásaink idején,hogy ne a mi megoldásaink, hanem az Ő megoldásai szülessenek meg.Hála Ida testvéri szeretetéért,segítségéért az Úrban!