Tercidától-Bonchidáig

Azt mondta a férjem, a Nándi, hogy ez a nap más, mint a többi, és kaptam nem szokásos csészéből szokásos reggeli kávét.
Aztán azt kérdeztem tőle, mit jelent neki a születésem. Azt mondta: „mindent; teljesen megváltozott az életem, sokkal gazdagabb lett.”

Hála van a szívemben a reggeli ébresztőért, valóban gyermeki örömmel, önfeledt sikítással ébredtem a csodaszép virágkosaram láttán, amely úgy volt az ágyam mellé készítve, hogy az első pillantáskor a rózsaszín csodát láthassam.
Meghatódtam.

Nem mindig így mentek nálunk a dolgok, nem mindig így ünnepeltünk, de Isten ezt is megengedte, megadta. Alkalmassá tett bennünket, hogy mindig egyre jobban kifejezzük egymásnak a másik szeretetnyelvén azt, amit érzünk. Hiszem és vallom, hogy semmi nincs készen és magától a házasságban, „csak” adott egy nő és egy férfi, s minden más azon múlik, mit kérünk el a Teremtőnktől, miként engedelmeskedünk, s mit teszünk, vagy nem teszünk egymásért, a szövetségért. Hisszük, ha a Főt kérjük, hogy legyen jelen, akkor, csak akkor tudnak csodák történni. Magunktól semmi jóra nem vagyunk képesek, mert akkor csak a hiányt, a bennünket ért sérelmeket látjuk, de van, AKI segít a nézőpontváltásban, s megtanít a valódi szeretetre, a „mindig adás” képességére, a nagy titokra. Mi akkor is csak töredékesek maradunk, de van, AKI pótolja hiányainkat. Tanulni kell szeretni, egymást megismerni, és dolgozni azon, hogy kölcsönösen érthessük egymást. Izgalmas és meseszép az utazás, ha jó az irány, ha jó a cél és a segítők.

Minden változik, változásban van. Régen a születésnapomon a hó esett, gyönyörű hótakaró borított mindent, manapság a nap süt.

A születésnapomon különösen sokan megkeresnek, felhívnak, írnak, és nagy hála van a szívemben mindezért: hogy lehetünk egymásnak, hogy velem örültök, örültök nekem. Hálás vagyok értetek kedves ismerőseim, barátaim, testvéreim - köszöntőim!

Nagyon szeretem a zenét, megmozgatja a bensőmet, megmelengeti a szívemet, mélyen megérinti a lelkemet. Szeretem a szépet, a jó hangulatú, tartalmas muzsikát, a dallamosat.
Születésem napján akaratkanul is eszembe jutnak az elmúlt évek születésnapjai, azok hangulata, élményei, zenéi. Sosem szerettem a "tamtam"-ot, a kemény hangokat, de a húszéves koromban hallgatott lágy dallamok is másként hangoznak ma már. Egészen mást jelentenek.

Hálás vagyok Istennek, hogy megszülethettem, hogy rendkívüli korai érkezésem nem volt akadály a megtartatásában, Ő számolt velem, terve volt, van. Ő megígérte, s az Ő ígéretei igazak: „Mielőtt megformáltalak az anyaméhben, már ismertelek, és mielőtt a világra jöttél, megszenteltelek.” (Jer.1,5)

A születésem után ugyan évekig még mit sem tudtam Alkotómról, de valamikor régen meghallottam az Ő hangját. Egészen korán, kisgyermekként, aztán kisiskolásként szemléltem a számomra még ismeretlen Istent, középiskolásként hozzá fohászkodtam, de még csak mint a polgári lét velejárójaként tekintettem rá. És 19 éves koromban szíven talált az örömhír, úgy telibe, és megsimerhettem Őt, eldönthettem – nagy kegyelem ez -, hogy már nem egyedül, hanem mindig Vele szeretnék járni. Így ekkor, 1994. május 27-én is lett egy új születésnapom, s ettől a naptól már „úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél,” (1Kor.9,26).

Aztán 2004 körül Emmausban, a lelki házban, ott, akkor, évek múlva újra történt valami a hitbeli fejlődésem útján, valami lendületesebb életté lett bennem, megelevenedett. Ekkor egy kényelmi zsilip hullott ki, a még vallásosnak mondható elemek eltűntek, teljesen odaszánt életű hívő lettem. Azt hiszem, a Szentlélekkel való kapcsolatom lett más, élő. Igaz szembenézés volt az, már érettebben. Isten kegyelmi munkájának köszönhetően, összeállt az, ami addig töredékes volt, végleg tudatosodott bennem. Már nemcsak szeleteket értettem, hanem jobban egyben - kapizsgáltam. Az értékes mozaikok összeálltak, a szívem így dalolt, teljes bizonyossággal tudtam: a lelki halál állapotából az életre jutottam. Változásra és változtatásra kész szívvel, igaz bűnbánattal és Jézus Krisztusba vetett hittel voltam. A mindenható Isten az Ő fiává fogadott, és felülről való élettel ajándékozott meg. Kettős az állampolgárságom: a mennyei az állandó, de még a földön van a tartózkodási helyem, s hogy meddig érvényes, majd Ő megmutatja. Tizenévesen ráébredtem bűnös voltomra, évekkel később pedig arra az örömteli bizonyosságra is, hogy minden bűnöm megbocsáttatott Jézus Krisztus tökéletes, helyettes áldozatáért. 

A bűneim megvallása után bűnbocsánatot adott. Új születésnapot. Örökélet születésnapot! Nekem ingyen volt, de nem volt olcsó Urunknak. A jóra feledékeny elmém pedig gondoskodik arról, hogy naponta megbotoljak – a megszentelődés útján. Amit lehet – minden egyes ilyen alkalommal -, tőlem telhetően rendezek, megteszek, a többit kötelező Rá nézve elengednem.

Mindenkinek megadja a Mindenható, csak el kell hinni. Csak el kell hinni. Tökéletes bocsánat van. Új élet, új születésnap.

Az ekkoriban megismert Bonhoeffer imádságot küldöm minden kedves köszöntómnek:
„Hiszem, hogy Isten mindenből, még a legrosszabból is jót tud és akar kihozni. Ehhez olyan emberekre van szükség, akik mindent a legjobbra fordítanak. Hiszem, hogy Isten minden bajban annyi ellenálló képességet ad, amennyire szükségünk van. De sohasem adja meg előre, hogy bizalmunkat ne önmagunkba vessük, hanem egyedül csak őbelé. Ennek a hitnek a jövőtől való minden rettegésünket le kell győznie. Hiszem, hogy vétkeink és tévedéseink sem hiábavalók, s hogy Istennek azokkal sincs nehezebb dolga, mint vélt jócselekedeteinkkel. Hiszem, hogy Isten nem valami időtlen végzet, hanem őszinte imádságokra és felelős tettekre vár, és válaszol is azokra.”

Minden változik, minden változásban, s amíg tart a kegyelmi idő, van lehetőségünk az egyetlen maradandó mellett dönteni. Én is így tettem.
Régen tél volt az életem, vagy ha tavasz is kívül, de belül sokszor a hiány, az űr zimankós telet jelzett, 1994. után pedig napsütésesek a napjaim. Süt a nap. És akkor is süt, ha olykor vihar támad – akaratunk ellenére, ha borzasztó diagnózist, vagy bármilyen elhordozhatatlannak tűnő terhet kapunk. Van, aki velünk vándorol, utat mutat, nem hagy magunkra a szenvedéseinkben. A szenvedések fájdalmasak bár, de szükséges velejárói a jellemformálásnak, a kipróbált hitnek.

Kedves Mind!
Isten áldjon meg benneteket és szeretteiteket gazdagon ma és mindig! Legyen az adventetek valódi várakozás, biztos bizonyosság, hogy eljön újra Ő, s legyen örömteli ünnep addig a mostani emlékezés, a karácsony. Reménység, öröm, valódi élet – a legnagyobb születésnap!
Hálás vagyok értetek, mindannyiótokért, köszönöm nektek, a kedves szavakat, igéket, hívásokat, leveleket, „történeteket” az instán… a mindenhol. És köszönöm, hogy pályán, a „futás” közben velem vagytok: bátorítotok, biztattok, szerettek.
Hálám jeléül küldök egy kortyot a kávémból, vegyetek 1-1 szál virágot, akinek pedig nem jut, annak küldöm majd vasárnap a tortát (mert a család hétvégén tud teljes számban együtt lenni), de addig is mindenkinek a virtuális ölelésem!