Az első benyomásom Idáról: a derű. Első találkozásunkkor tanúja voltam annak, amint Ida késve érkezik egy fontos eseményre, és ezt a helyzetet tudta olyan kiegyensúlyozott, alázatos és elfogadó derűvel kezelni, ahogyan kevesek.
Tercidától-Bonchidáig
Kő a lábam előtt
2017. szep. 27. 14:30
Vannak emberek, akik a rosszindulatból fakadó vagy egyszerűen a rossz döntéseiket - amelyek egyébként nagyszerűen zárultak -, áldásnak tekintik, esetleg még ünnepeltetik is magukat, tőkét kovácsolnak…de mindez olyan, mintha Pilátust magasztalni, áldani kellene, mert lám az ő gonosz, rossz tette jót hozott.
Nem az ő tette, cselekedete hozott jót, hanem van egy „univerzális irányító”, aki minden jó és rossz döntésünket előre ismeri, s tud a legnehezebből, a legrémisztőbből is jót kihozni!
Mert hiszem, hogy egyetlen kő sem áll hiába az utunkban: annak célja, értelme van. Ha mindig csak napsütés lenne, kiszáradnánk. Szükségesek a víz, a viharok, hiszen eső után igazán szép csak a virág!
Felvehetjük minden nap ezt az univerzális szemüveget, s miénk lehet ez a valóság nap mint nap.
Boldog ember az, aki már a saras idő legelején is tudja, hogy felesleges az okozóját, pilátusát szidni, haragudni rá, s az még boldogabb, aki tudja: a sok próba jellemformáló, s áldás esője hull majd belőle, így vagy úgy, de gyümölcsözővé válik, mert van, aki „jóvá irányítja” – ha nem is úgy, ahogy mi reméltük.
Arról, hogy a konfliktust felvállaló: az békességszerző
2016. ápr. 14. 22:20
Nem konfliktuskerülő vagyok, hanem békességszerző. Nem haragot generáló, hanem méregtelenítő.
Nem kell mindenkinek megfelelnem, sőt inkább: jaj nekem, ha mindenki jót mond rólam.
Emberi szükséglet, nagyon szeretjük, ha mindenkinél jó színben tűnünk fel, jót mondanak rólunk, s közben elfeledkezünk arról, hogy nem embertársainknak kell megfelelnünk.
Az a dolgunk, hogy szeressük a másikat, azt adva neki, amire neki valóban szüksége van, ami igazán a javára válik. Egy alkoholistának nem veszek még italt, noha ő annak örülne, abból érezné a szeretetem. Javára válna? Biztosan nem.
Jó lennék a szemében? Igen. Nem tündökölhetünk jó színben, bezsebelve a dicséretzsetonokat, miközben sérül az ő személyisége, lelke.
S ez nem mindig szimpatikus. Pontosabban általában nem az. Ez sokszor azt jelenti, hogy nem mondanak jót rólam.
De miért értjük ezt meg ennyire nehezen?
Nem helyes a szeretet, a tolerancia akkor, amikor világos igen-nem mondásra van szükség. Ilyenkor ez áltolerancia, álszeretet. Mert könnyebb egyébként legyinteni és továbblépni, s könnyebb egy nyugisütit adni a gyerekeinknek, vagy villanypásztor elé tenni, hogy a rohanó életben a sürgős ügyeinket lélekszakadva intézzük, mint ahogy könnyebb a koldusnak száz forintot adva lelkiismeretünket megnyugtatva továbbrohanni, mintsem egy-két jó szót szólni vagy kellemesen elbeszélgetni.
Vannak helyzetek, amikor kivárásra van szükség, jobb csendben maradni. Vannak helyzetek, amikor szólni kell, s az még tetszik is a másiknak. S vannak helyzetek, amikor szólni kell, s az egyáltalán nem tetszik. Nem lehet visszahúzódni, mert az egyszerűbb. Nem lehet úgy szimpatikusan tetszelegni, hogy az egyik elviszi a balhét, mert világosan beszélt. A csend ilyenkor árt. Az elfedező szeretet mindig a leghatalmasabb. Van azonban, amikor úgy fedez el, hogy előtte a viharokat tisztázza, az indulatokat lecsendesíti.
Oldalak
Rólam mondták
Göntér Mónika, coachtréner, főiskolai oktató
Tóth Nóra, gyógytornász, coach
Ida csupa szeretet, elfogadás és kedvesség. Mindemellett határozott és tapasztalt segítő. Csak ajánlani tudom!
Együttműködő partnereim
